Kibocsátó ünnepség Szegeden

2018. 06. 16., szo - 12:48
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban 151 rendőr fejezte be tanulmányait.

A 2018. június 16-án Szegeden megtartott kibocsátó ünnepség elöljárója Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági rendőrfőkapitány-helyettes volt. A 2016/2018-as évfolyam végzősei a sikeres vizsgáikat követően ünnepélyes keretek között erősítették meg esküjüket.

Az országos rendőrfőkapitány az iskola két legkiválóbb tanulmányi eredményt elért tanulóját, Szudár Bernadett és Baráth Roland próbaidős rendőr őrmestereket dicséretben és tárgyjutalomban részesítette.

A most pályájukat kezdő fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz! Kívánjuk, hogy legyenek büszkék választott hivatásukra!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.