Nem a rendőrségen múlt a budai család élete – tények

2019. 08. 26., h - 17:14
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Amikor a szomszéd bejelentése érkezett, akkor már 24 órája halottak voltak.

A családnál 2019. augusztus 20-án 13 óra 8 perckor voltak kint a rendőrök először, mert a későbbi áldozat bejelentést tett, hogy az élettársa elvette a lakáskulcsát. A helyszínen további rendőri intézkedésre nem volt szükség, mert a szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát, tettlegességre nem került sor. A család korábban rendőri segítséget nem kért és a szomszédok sem tettek bejelentést.  A segélyhívót 2019. augusztus 22-én 10 óra 54 perckor hívta a szomszéd, aki szó szerint azt mondta, hogy 21-én hajnalban „furcsa zajokat” hallott a szomszédból, és azóta nem lát mozgást náluk.  

A lakás tulajdonosa 2019. augusztus 23-án hívta a rendőröket, mert nem tudta elérni telefonon az albérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak, a helyszínre csak és kizárólag a rendőrök mentek be.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a család a megtalálásukat megelőzően 48 órával korábban már halott volt.

A kivizsgálások és a büntetőeljárás eddigi eredményei alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja és visszautasítja azokat a sajtóban megjelent hangulatkeltő híreket, amelyek szerint a család élete a rendőrségen múlt.

Az esetet megvizsgálva, a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese szakmai hibát követett el azzal, hogy a bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre; a fegyelmi eljárás folyamatban van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.