Nemzetközi konferencia Budapesten

2016. 11. 14., h - 16:56
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által szervezett Közép- és Kelet-európai fővárosok és München rendőrfőkapitányainak 2016. évi munkaértekezletén hét európai főváros delegációja vesz részt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a szakmai találkozót 2016. november 14-e és november 16-a között rendezi meg a fővárosban. Hagyományosan hét európai főváros rendőrfőkapitányai, rendőrfőkapitány-helyettesei, valamint szakmai vezetői vesznek részt az évente megrendezett konferencián, amelyet idén Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya nyitott meg.

A szakmai találkozó fő témája a tevékenység-irányítási központokkal kapcsolatos kölcsönös tapasztalatcsere, valamint a résztvevő országok bűnügyi helyzetének értékelése, ismertetése. A három nap alatt a házigazdákon túl előadást tart majd minden ország delegációja (Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország, Románia, Szlovákia). 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.