Sanghaji diákok látogatása a rendőrségen

2019. 07. 23., k - 13:32
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Tudományegyetem és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közt fennálló együttműködés keretein belül a Sanghaji Egyetem 22 hallgatója érkezett a főkapitányságra.

A kínai hallgatókat és kísérőjüket prof. dr. Fantoly Zsanett egyetemi tanárt 2019. július 22-én dr. Rádi Norbert r. ezredes a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese fogadta. A látogatás célja az volt, hogy a jogi tanulmányokat folytató vendégek betekintést nyerhessenek a magyar rendőrség munkájába. A főkapitány-helyettes előadásában – a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezeti felépítésének bemutatása mellett – ismertette a tanulókkal a rendőrségre háruló bűnügyi, rendészeti és határrendészeti feladatokat.

Az előadást követően a diákok a bűnügyi technikai munkával és daktiloszkópiával, továbbá a kábítószerrel kapcsolatos vizsgálatokkal, valamint a ballisztikával is megismerkedhettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.