Személyi változások Csongrád megyében

2018. 06. 29., p - 11:16
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Több személyi változást jelentett be az év első felét értékelő állománygyűlésen 2018. június 29-én dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, Csongrád megye rendőrfőkapitánya. A változás során egy új vezető lép a városi kapitányok közé, illetve két kapitány szolgálati helye megváltozik.

A főkapitány 2018. július 1-jei hatállyal a Szegedi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátására dr. Harkai István rendőr alezredest, korábbi hódmezővásárhelyi kapitányt bízta meg. Ezzel egy időben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetői feladatait Szabó Zsolt rendőr alezredes veszi át, aki a kisteleki kapitányságot vezette eddig. A Kisteleki Rendőrkapitányságot július 1-től Szalay Zoltán Szabolcs rendőr alezredes irányítja majd a főkapitány megbízásából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt vizsgálat: szemeteltek

A Bácsalmási Rendőrőrs nyomozói vádemelést javasolnak azzal a két férfivel szemben, akik háztartási hulladékot borítottak az árokpartra.

 

Letartóztatásban várja a vádemelést

A szekszárdi rendőrök alig két hét alatt befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 21 éves helyi férfival szemben folytattak gépkocsifeltörés-sorozat miatt.

 

Egyedül próbálkozott

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Ásotthalomnál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.