Sziget: idén kevesebb bűneset a fesztiválon

2017. 08. 16., sze - 13:20
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ebben az évben 16 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt a Sziget Fesztiválon, mint tavaly.

A Fesztivál külső rendőri biztosításának fő feladata 2017-ben az előre nem várt események kiszűrése volt, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság különböző szervei megfelelő erőkkel és eszközökkel voltak jelen a rendezvény környékén. A Sziget Fesztivál területén belül a bűncselekmények visszaszorítása érdekében a BRFK bűnügyi biztosítást végzett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel együttműködve fokozott figyelmet fordított a közrend, közbiztonság fenntartására, annak érdekében, hogy a rendezvényre látogatók biztonságosan szórakozhassanak.

A fővárosi rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan külföldi kollégáikkal közösen teljesítettek szolgálatot. A német, francia és brit munkatársak részt vettek a rendezvénybiztosításban, valamint a külföldi látogatók problémáinak zökkenőmentes kezelésében.

A leginkább jellemző bűncselekmény a lopás és a kifosztás volt. Főleg a sátrakból vitték el a szórakozók értéktárgyait. Előfordult olyan eset is, amikor éjjel, a sátor oldalát kivágva jutottak az értékekhez.

A nyolc nap alatt összesen 45 embert fogtak el a rendőrök. A rendezvény ideje alatt 11 embert kábítószer-terjesztés miatt állítottak elő, közülük kilencen külföldről érkeztek. Kábítószer-fogyasztás miatt 15 ember ellen indult eljárás.

Összesen 183,3 gramm zöld növényi származékot, 419,9 gramm tablettát, 181,8 gramm port, 2,3 gramm olajos folyadékot és 6 darab bélyeget foglaltak le a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.