Tanácskozás a megyeszékhelyen

2019. 11. 07., cs - 14:53
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Ülést tartott a Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum.

A Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum 2019. november 6-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében tartotta ülését, ahol a megjelent polgármesterek és a fórumot alkotó szervezetek képviselői a rendőrség által megtartott szakmai tájékoztatókat hallgathattak meg.

Elsőként Rausz István r. ezredes, rendőrségi tanácsos, kapitányságvezető a Veszprémi járás közbiztonsági helyzetét mutatta be a regisztrált bűncselekmények, a kiemelt bűncselekmények és ezek nyomozás eredményességének tükrében, majd a közlekedésbiztonsági és baleseti helyzetet értékelte, kiemelve az ittas vezetőkkel szembeni fellépés tapasztalatait.

Ezt követően Adamovics László r. alezredes, közlekedésrendészeti osztályvezető a járás területén, azon belül pedig a megyeszékhelyen bekövetkezett személyi sérüléses baleseteket elemezte, majd előadásában végighaladt a 82-es számú főút Veszprém megyei szakaszán, ismertetve a legkritikusabb útszakaszokat és az azokon visszatérően jelentkező balesetek jellemzőit.

Harmadik előadóként Orsós Károly r. őrnagy, a kapitányság hivatalának kiemelt főelőadója a Biztonságban a Bakonyban elnevezésű megelőzési program harmadik fázisának végrehajtásáról számolt be. Ennek keretében bemutatta az Ördög nyomában az Öreg-Bakonyban című saját készítésű kiadványsorozat első elemét, mely a 82-es számú főút közlekedés- és vagyonbiztonsági helyzetéről ad tájékoztatást a járművezetők részére, továbbá ajánlásokat fogalmaz meg a balesetek és a bűncselekmények megelőzésére.

A tanácskozást Dr. Fellegi Norbert r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány zárta le. Ennek keretében kitért az általa legfontosabbnak ítélt területekre: a baleset-megelőzésre, a közlekedésbiztonság helyzetének javítására, a bűnügyi munkára, a közterületi szolgálatra, a körzeti megbízotti-, a bűnmegelőzési- és a sajtótevékenységre. Ezek mentén értékelte a Veszprémi Rendőrkapitányság személyi állománya által végzett munkát, melyről elismerően nyilatkozott.

Ezt követően a fórum a hozzászólásokkal folytatódott. Bemutatkozott Pálinkás Roland, a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottságának elnöke, felszólaltak a polgárőrség képviselői és számos polgármester is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban az embercsempész

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a szerb embercsempésznek, akit a rendőrök az M1-es autópályán Komárom-Esztergom megyében fogtak el.

 

Fokozott ellenőrzés

Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország több megyéjében.

 

Bosszúból rátámadt - vádjavaslat

Barátnője szakítani akart, ezért felpofozta és ellökte őt az a 36 éves férfi, akinek ügyében a dabasi rendőrök befejezték a nyomozást.

 

Szír migráns Szegednél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Szegednél. A járőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.

 

Segítettek a balatoni vízirendőrök

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. május 30-án négy esetben összesen 11 személynek segítettek partra jutni.