Ünnepélyes eskütétel Szegeden

2019. 01. 04., p - 10:03
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenhárom tanuló tett ünnepélyes esküt a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban, mellyel hitet tettek a rendőri hivatás mellett. Ezzel egy időben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába léptek.

Az őr-járőrtárs képzésben részt vevő diákok 2018 novemberében kezdték meg tanulmányaikat Szegeden. A rész-szakképesítés megszerzését követően, 2019. január 3-án ünnepélyes keretek között erősítették meg esküjüket és hivatásos állományba léptek.

A tanulókat Dakos József rendőr dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte, valamint sok sikert és helytállást kívánt a feladatellátáshoz. Az ünnepségen részt vett dr. Bardócz Csaba rendőr ezredes, a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium igazgatója, dr. Révész Szabolcs rendőr alezredes, a Szeged Határrendészeti Kirendeltség vezetője, Bodor Attila rendőr alezredes, a Nagylak Határrendészeti Kirendeltség vezetője és Éberhardt Gábor, a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség vezetője.

A pályakezdő rendőrök ezeken a kirendeltségen teljesítenek majd szolgálatot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.