Véget ért a XV. Rendőr Judo Európa-bajnokság Győrben

2019. 05. 12., v - 15:21
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A harmadik versenynapon a csapatok küzdelmeivel fejeződött be a verseny.

A XV. Rendőr Judo Európa-bajnokság küzdelmei 2019. május 12-én a csapatok versenyével folytatódtak. A megjelent 16 ország közül 11 csapat nevezett az utolsó nap mérkőzéseire. Az összecsapások végén első helyen Németország sportolói végeztek, míg másodikként Oroszország, harmadikként pedig Franciaország és Románia versenyzői állhattak fel a dobogóra. Magyarország csapata az ötödik helyezést érte el. A Rendőr Judo EB záróeseményeként ünnepélyes keretek között levonták az Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) zászlaját, majd a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke, Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, átadta azt Luc Smeyersnek, az USPE elnökének, aki pedig a zászlót a következő versenyt szervező ország képviselőjének nyújtotta át. A verseny eredményeit az érdeklődők az USPE honlapján tekinthetik meg.

Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok záróbeszédében elismerését fejezte ki a megjelent 16 ország 159 sportolójának az izgalmakban bővelkedő, sportszerű küzdelmekért, továbbá köszönetet mondott a Magyar Judo Szövetségnek és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak a verseny lebonyolításában történt közreműködéséért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.