Vöröspandákat fogadott örökbe a főkapitányság

2021. 08. 02., h - 15:56
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pécsi Állatkerttel történő együttműködési megállapodás aláírásán túl a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság jelképesen két vöröspandát is örökbefogadott.

Dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány és Andricz Bertold, a Pécsi Állatkert igazgatója együttműködési megállapodást írt alá a 2021. augusztus 2-án megtartott örökbefogadási ceremónián. 

A megállapodás célja a társadalmi kapcsolatok szélesítése, a kölcsönös bizalom megteremtése az állatkertbe látogató vendégek és a rendőrség között, a balesetek, szabálysértések, bűncselekmények megelőzési lehetőségeinek szélesítése, valamint a veszélyekre történő figyelemfelhívás, és ezáltal azok megelőzésének és a kockázatok csökkentésének elősegítése. Az együttműködési megállapodásban többek között rögzítették a főkapitányságnak a turisztikai időszakban az állatkert területén különböző bűn- és baleset-megelőzési témájú kitelepülések, programok megszervezésében, valamint az állatkert környezetében, illetve a hozzá tartozó parkolókban „Bűnmegelőzési őrjárat” keretében történő visszatérő ellenőrzésében vállalt célkitűzéseit.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Pécsi Állatkerttel kötött együttműködés alapján új területeken tud megjelenni. A megelőzési szakemberek az állatkert által szervezett gyerektáborokban heti rendszerességgel jelen vannak, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a táborlakókat bűn- és baleset-megelőzési témákban játékos formában megszólítsák.  A főkapitányság preventív tevékenységét nem csak az állatkert falain belül, hanem annak közvetlen környezetére is kiterjeszti, a gépjárművel érkező látogatókat figyelmét a parkolókban hívják fel arra, hogy a lezárt gépkocsi utasterében soha ne hagyjanak értéket. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.