Baleset miatt lezárták a Pesti út három sávját

2018. 01. 23., k - 12:28
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két autó ütközött össze Rákosmentén.

Eddig ismeretlen körülmények között két autó ütközött össze 2018. január 23-án 11 óra 40 perckor Budapest XVII. kerületében, a Pesti út 39. szám előtt. A balesetben egy ember megsérült.

A rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, a balesettel érintett útszakaszon a főváros irányába két forgalmi sávot, a fővárosból kivezető úton egy forgalmi sávot lezártak. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.