Baleset történt a 4-es főúton
Félpályás útlezárásra lehet számítani Pilis belterületén.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2017. augusztus 3-án 16 óra 15 perckor baleset történt Pilis belterületén, a 46-os kilométerszelvénynél.
Félpályás útlezárásra lehet számítani Pilis belterületén.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2017. augusztus 3-án 16 óra 15 perckor baleset történt Pilis belterületén, a 46-os kilométerszelvénynél.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A rendőrök elfogták azt a hajdúhadházi lakost, aki fedősztorival jutott be egy debreceni lakásba, és több százezer forintot vitt el.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
355-en adtak vért a Rendőrségi Igazgatási Központban, közülük ketten most 80. alkalommal.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.