Baleset történt az M3-as autópályán

2018. 06. 18., h - 06:31
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kartal magasságában három személygépkocsi ütközött össze az autópálya főváros felé vezető oldalán.

Közúti közlekedési baleset történt 2018. június 18-án 6 óra 10 perc körül az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 47-es kilométerszelvényben, Kartal külterületén, ahol  eddig tisztázatlan körülmények között három személygépkocsi ütközött össze. A balesetben senki nem sérült meg.

 

A baleset helyszíni szemléjének idején a forgalom a külső sávon haladhat. A közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.