Befejezték a baleset helyszínelését Esztergom és Dobogókő között

2017. 10. 15., v - 05:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 1111-es számú úton ismét zavartalan a forgalom.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. október 14-én 20 óra 53 perckor a 1111-es számú úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Dobogókő felől Esztergom irányába haladt két személygépkocsi. Mindkét jármű eddig tisztázatlan okból a 25-ös kilométerszelvénynél jobbra letért az úttestről. Az elől haladó jármű fának ütközött, majd a tetejére borult. Egy 25 éves nő a helyszínen életét vesztette, a járművezető könnyebben sérült. A mögöttük haladó gépjármű szintén fának ütközött,  annak vezetője súlyosan sérült. A műszaki mentés befejeződött, a forgalom 2017. október 15-én 3 óra 40 perctől ismét zavartalanul haladhat. A baleset körülményeit az Esztergomi Rendőrkapitányság vizsgálja.

1

2


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.