Elütöttek egy férfit a Róbert Károly körúton

2017. 09. 08., p - 16:22
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A 39 éves budapesti férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2017. szeptember 8-án 15 óra 30 perckor a XIII. kerületben, a Róbert Károly körút és Lehel út kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

 A balesetben még két ember könnyebben megsérült.

A rendőrök a helyszíni szemlét megkezdték, a kereszteződésben rendőri irányítás mellett halad a forgalom. Kérjük fokozott figyelemmel, körültekintően vezessenek, mert torlódás alakulhat ki az érintett szakaszon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.