Feloldották az útlezárást a Nagytétényi úton

2019. 10. 20., v - 22:34
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését a XXII. kerületben.

 A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését és feloldották az útlezárást Budapest XXII. kerületében, a Nagytétényi úton ismét zavartalanul haladhat a forgalom. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a rendelkezésre álló adatok szerint 2019. október 20-án 19 órakor eddig még ismeretlen körülmények között összeütközött egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó és egy Suzuki gépkocsi a XXII. kerületben, a Nagytétényi út és Jókai Mór utca kereszteződésében. A balesetben egy rendőr könnyebben, a másik autó utasa szintén könnyebben, míg az autó sofőrje súlyosan megsérült.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.