Feloldották az útlezárást az 57-es főúton

2018. 11. 25., v - 13:20
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset történt Kozármisleny közelében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2018. november 25-én 10 óra 20 perckor összeütközött két személygépkocsi az 57-es főúton, Kozármisleny közelében. A baleset során az egyik gépkocsi vezetője, egy 70 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik gépkocsiban öten utaztak, közülük négyen könnyebben megsérültek.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, amelyet a rendőrök 13 óra 10 perckor feloldottak, így ismét zavartalanul halad a forgalom.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.