Halálos baleset

2020. 10. 03., szo - 13:46
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két jármű frontálisan ütközött az 1-es főúton, Nagyszentjános térségében

Nagyszentjános térségében – egyelőre tisztázatlan okból – összeütközött két gépjármű 2020. október 3-án 12 óra 37 perckor. Az egyik személygépkocsiban egy nő és egy gyermek tartózkodott, őket a tűzoltóknak kellett kimenteni. A balesetben a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Gyermekét és további három személyt a mentők kórházba szállítottak.  

A főút Győr felől érkező forgalmát Nagyszentjánosnál, a Tata felől érkezőket Ácsnál – a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság segítségével – a rendőrök az M1-es autópályára terelik.

Akinek módjában áll, válasszon másik útvonalat!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.