Halálos baleset a 44-es számú főúton

2018. 10. 11., cs - 07:49
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Teljes az útlezárás Kecskemét térségében.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a 44-es számú főút 7-es kilométerénél 2018. október 11-én 7 óra 25 perckor egy tehergépjármű és egy személyautó összeütközött. A baleset során két személy életét vesztette.

 

A helyszínelés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták, kerülni a környező földes utakon lehet. Kérjük a közlekedők türelmét, illetve aki teheti, válasszon más útvonalat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Buszsofőrt ütött meg

Az erzsébetvárosi járőrök hét perc alatt, a helyszínen elfogták azt az ukrán férfit, aki bántalmazott egy buszvezetőt, mert nem engedte felszállni a járatra.

 

Az ülések alá bújt

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.

 

Három körözött autó a hétvégén

A hétvégén a rendőrök több mint 20 millió forint értékben foglaltak le körözött gépjárműveket a Csongrád megyei határátkelőhelyeken.

 

Vasvillával ütött

A salgótarjáni rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként kihallgattak egy 46 éves nőt, aki otthonában támadt haragosára. 

 

Szabálytalanul vontatott

Egy férfi balesetveszélyesen rögzített, túlsúlyos rakománnyal közlekedett az M1-es autópályán.

 

Öt határsértő Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.