Halálos baleset a 62108-as úton

2018. 06. 04., h - 21:56
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépjármű elütött egy gyalogost Beloiannisz térségében.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. június 4-én 19 óra körüli időben a 62108-as út 0+445-as kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok szerint egy Budapest felől Beloiannisz irányába haladó személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy 32 éves nőt, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

 

A rendőrség vizsgálja a baleset bekövetkezésének körülményeit. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.