Halálos baleset a 66-os főúton

2018. 06. 21., cs - 11:05
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben a motorkerékpárt vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött össze eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2018. június 21-én 9 óra 50 perckor a 66-os főút, Magyarszék és Oroszló közötti szakaszán. A baleset során az 52 éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 10 óra 45 perckor a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi két utasát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök a balesettel érintett útszakaszt 10 óra 20 perctől teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. Kerülni a 6602-es számú úton, Magyarhertelend irányába lehet.


Hírfolyam

 

„Megdolgozott” a kábítószerért

Fuvarozásért cserébe kapta a drognak minősülő kristályt egy férfi Orosházán. A dílernek ugyanis nem volt jogosítványa, így gyorsabb és kényelmesebb módját választotta a közlekedésnek. Mikor a rendőrök rajtuk ütöttek, éppen egy fogyasztónak vittek utánpótlást. Az őrizetbe vett terjesztő és fogyasztók ellen is eljárás indult.

 

Fókuszban a buszsávok

Ismét a buszsávban szabálytalanul közlekedőket ellenőrizték a BRFK és a BKK munkatársai.

 

Ütött a luxusórája

Takarítás közben rakta zsebre az értékes holmit egy 28 éves nő Vonyarcvashegyen. Sokáig nem örülhetett, mert a keszthelyi rendőrök kopogtattak nála.

 

Kristály a vonal végén

A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.

 

Tudta?

Elkövetővé válik, aki bankszámláján bűncselekményből származó pénzt fogad.