Halálos baleset Csengődön

2018. 12. 31., h - 23:37
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kiskőrösi férfi vesztette életét a balesetben.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. december 31-én 21 óra 50 perc körül Csengődön, a Dankó Pista utca és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között egy ingatlan falának csapódott. Az elsődleges információk alapján a balesetben három személy megsérült. A helyszínelés idejére a rendőrök félpályán lezárták az érintett útszakaszt.

A jármű sofőrjének sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínelés ideje alatt életét vesztette.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.