Halálos baleset Kiskunmajsánál

2019. 03. 15., p - 09:44
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személy vesztette életét a baleset következtében.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint az 5402-es számú út 35.700-as méterénél 2019. március 15-én 8 óra 55 perc körül két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. Az elsődleges információk alapján a baleset következtében három személy életét vesztette, valamint két férfi megsérült.  

A helyszínelés idejére a rendőrök 9 óra 20 perctől teljes szélességében lezárták az utat. Az érintett útszakaszon közlekedők a környező földutakon tudnak kerülni.

Kérjük, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.