Halálos baleset Pécsvárad közelében

2020. 03. 10., k - 17:18
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nő a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően meghalt.

Két teherautó és egy személyautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között 2020. március 10-én 13 óra körül Pécsvárad közelében, a nagypalli elágazásban.

A személyautót vezető nő a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A baleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.