Halálos baleset Somogyban - videóval frissítve

2019. 12. 08., v - 13:25
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Szőlősgyörök külterületén egy 49 éves férfi vesztette életét.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. december 8-án 11 óra körül Szőlősgyörök külterületén, a 6711-es számú út 4. kilométerszelvényében halálos közúti közlekedési baleset történt. Lengyeltóti irányából Szőlősgyörök irányába közlekedett személygépkocsijával egy sofőr, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – áttért a szembejövő forgalmi sávba, majd a bal oldali vízelvezető árokba csapódott, ahol felborult. A baleset következtében a jármű egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten és az ország több megyéjében.

 

Bosszúból rátámadt - vádjavaslat

Barátnője szakítani akart, ezért felpofozta és ellökte őt az a 36 éves férfi, akinek ügyében a dabasi rendőrök befejezték a nyomozást.

 

Szír migráns Szegednél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Szegednél. A járőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.

 

Segítettek a balatoni vízirendőrök

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. május 30-án négy esetben összesen 11 személynek segítettek partra jutni.