Halálos baleset történt Kadafalván

2018. 09. 01., szo - 16:49
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben az egyik jármű sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. szeptember 1-én 15 óra 55 perc körül Kadafalván, a Boróka utca és a Beretvás köz kereszteződésében két gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A baleset következtében az egyik jármű sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés idejére a rendőrök 16 óra 15 perctől lezárták az útkereszteződést, kerülni a környező utcákon keresztül lehet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.