Halálos baleset történt Szigetszentmiklóson

2018. 09. 08., szo - 18:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy buszmegállóban álló nőt ütött el egy autó.

Közúti közlekedési baleset történt 2018. szeptember 8-án 17 óra 30 perckor Szigetszentmiklóson, a Sellő utca és a Csepeli út kereszteződésében, ahol eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi lehajtott az útról, és elsodort egy buszmegállóban álló nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.