Halálos gázolás történt Jászberény külterületén

2020. 07. 27., h - 22:42
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök Jászberény külterületén.

Egy kistarcsai lakos közlekedett kisbusszal 2020. július 27-én 21 óra 40 perckor Jászberény külterületén a 31. számú főúton, amikor a 73-as kilométerszelvényében a sötétből hirtelen egy gyalogos lépett az úttestre a gépkocsi elé. A 42 éves gépkocsivezető vészfékezett, de már nem tudta elkerülni az ütközést. Az elgázolt nő a helyszínen életét vesztette.

 A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.