Halálos kimenetelű baleset történt Vásárosnamény és Ilk között

2020. 06. 16., k - 08:10
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. június 16-án 7 óra 17 perckor Vásárosnamény és Ilk között a 4108-as út 22. kilométerében. Eddig tisztázatlan körülmények között egy Opel Astra típusú és egy Suzuki Ignis tipusú személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében a Suzukit vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök a baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.