Halálos kimenetelű közlekedési baleset Vas megyében

2021. 10. 05., k - 18:52
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy motoros és egy személygépkocsi ütközött Szombathely elkerülő szakaszán.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. október 5-én, 17 óra 41 perc körül Szombathely elkerülő szakaszán – a Zanati úton – egy motoros és egy kanyarodó személygépkocsi ütközött. A balesetben a motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés forgalomkorlátozás mellett zajlik, kérjük az arra közlekedők fokozott óvatosságát!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.