Halálos közlekedési baleset Mór térségében - Frissítve

2021. 06. 24., cs - 14:43
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 81-es számú főúton történt balesetben egy ember elhunyt, több mint tíz személy pedig megsérült.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. június 24-én 14 óra 23 perckor a 81-es számú főút 25-ös kilométerénél Mór térségében. A rendelkezésre álló adatok alapján egy Győr felől Székesfehérvár irányába közlekedő kisbusz hátulról nekiütközött az előtte haladó és forgalmi okok miatt megállni kényszerülő személyszállító kisbusznak, amely az ütközés következtében áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező tehergépjárművel. Ezt követően a balesetet okozó kisbusznak hátulról nekiütközött egy ugyancsak Győr irányából Székesfehérvár felé tartó személygépkocsi. 

A balesetben egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, több mint tíz személy pedig megsérült. 

A helyszíni szemle és a műszaki mentés jelenleg is tart. A rendőrök az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat Mór felé terelik.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy vezessenek fokozott körültekintéssel és türelemmel!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.