Halálos közlekedési baleset történt a 81-es számú főúton, Mórnál

2021. 03. 04., cs - 07:12
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két jármű összeütközött, egy ember életét vesztette.

A jelenlegi adatok szerint 2021. március 4-én 6 óra 20 perc körül a 81-es számú főút 23-as kilométerszelvényében, Mór külterületén eddig ismeretlen okból egy teherautó és egy személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében az autó sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés jelenleg teljes pályás útlezárás mellett folyik. A Székesfehérvár felől érkezők Bodajk felé, a Mór irányából közlekedők pedig Móron keresztül tudják elkerülni a balesetet.

Kérjük, hogy óvatosan és türelmesen közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.