Halálos vasúti baleset Ikrénynél

2020. 07. 03., p - 19:55
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy vonat és egy autó ütközött az ikrényi vasúti átjáróban.

Halálos kimenetelű baleset történt 2020. július 3-án 19 óra 15 perckor az Ikrényt a 85-ös számú főúttal összekötő úton, a vasúti átjáróban. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között a Sopronból Győrbe tartó vonat elé hajtott egy gépkocsi vezetője. Az elsődleges információk szerint a sofőr a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vonaton utazók közül nem sérült meg senki.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.