Halálos vonatgázolás Hajdúhadházon

2017. 11. 15., sze - 08:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben egy 20 éves nő vesztette életét.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. november 15-én 4 óra 30 perc körül Hajdúhadház, Sámsoni úton lévő vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére besétált egy nő, akit a Debrecen felől érkező vonat elsodort. A 20 éves debreceni lakos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.