Helyreállt a forgalmi rend a XI. kerületben

2019. 01. 24., cs - 12:13
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés a BAH-csomópontnál.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, két autó ütközött össze 2019. január 24-én 10 óra 55 perckor Budapest XI. kerületében a BAH-csomópontnál. 

A baleset következtében az egyik autó egy villamosmegállóba csapódott, ahol nem tartózkodott senki. A balesetben az egyik autó vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. 

A helyszínelés véget ért, a forgalom zavartalanul halad.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.