Helyreállt a forgalmi rend az M1-es autópályán

2019. 06. 25., k - 06:06
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök feloldották az útlezárást a halálos baleset helyszínén.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk,  2019. június 25-én 2 óra 20 perc körül az M1-es autópálya, Budapestről kifelé vezető oldalában, Budaörs közelében egy gépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A szemlét a rendőrök befejezték, ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

Kérjük, fokozott figyelemmel vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.