Ismét baleset a 4. számú főúton, Szolnoknál – Képekkel frissítve

2021. 09. 02., cs - 08:18
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Jelenleg is tart a baleset helyszínelése és a teljes útlezárás.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Szolnokon, a 4. számú főút 93. kilométerszelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves sofőr közlekedett a vontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Szolnokon, a 4. számú főút 93. kilométerszelvényében, Debrecen irányából Budapest felé 2021. szeptember 2-án 2 óra 30 perc körül. A jelzett útszakaszon a forgalom fényjelző készülék segítségével halad, azonban a sofőr feltehetően figyelmetlenségből nekiütközött egy forgalmi okból lassító személygépkocsinak, azt nekitolta az előtte haladó személygépjárműnek, majd az ütközés ereje mindkét gépkocsit kifordította a szemközti forgalmi sávba, ahol a balesetben további gépjárművek lettek a baleset részesei.

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a forgalmi okból lassító személygépkocsi sofőrje súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, míg a balesetben érintett másik jármű egyik sofőrje és utasa könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrök a forgalmat a 32-es út irányába, majd onnan a 4625. útra terelik Szolnok belvárosa felé. Kérjük a közlekedők türelmét!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megállítva

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 25 éves román sofőr ellen, aki 12 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Lezárt akta: Jockey kalandjai

A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak.