Megindult a forgalom az M1-es autópályán

2021. 05. 15., szo - 12:04
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 89-es kilométerszelvényben, a Győr felé vezető oldalon.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2021. május 15-én kora reggel közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 89-es kilométerszelvényében, a Győr felé vezető oldalon, ahol a belső forgalmi sávban két jármű összeütközött. Az elsődleges adatok alapján a szemlét végző járőrök mellett több rendőri egység is jelen volt a helyszínen, akik később onnan a külső forgalmi sávba sorolva hagyták el az érintett útszakaszt. A külső sávban haladó tehergépkocsi ezen forgalmi okból megállt, miközben a mögötte érkező kamion belerohant. Ennek következtében a teherautó az előtte haladó személygépkocsinak, ami pedig további rendőrségi járműveknek ütközött. A balesetben nyolc személy megsérült, hét jármű megrongálódott. A rendőrség a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.

A rendőrök a helyszínelést 11 óra 50 perckor befejezték, a forgalom zavartalanul haladhat. 

1

1

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás Alsózsolcán

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki megütött egy fiatalembert, majd elvette a földre került sértett telefonját Alsózsolcán.

 

Eltiltották mégis vezetett

Eltiltás hatálya alatt vezetett az a 38 éves sofőr, aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt el egy férfit Tatán.