Megszűnt a forgalomkorlátozás a 8645-ös számú úton

2019. 08. 21., sze - 18:43
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét zavartalanul haladhat a forgalom a Harka és Sopron között történt halálos baleset helyszínén.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. augusztus 21-én 14 óra 30 perckor a 8645-ös számú úton, Harka és Sopron között. A baleset helyszínén a szemle és a műszaki mentés véget ért, így az érintett útszakaszon ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.