Megszűnt a forgalomkorlátozás Apátfalvánál

2017. 10. 03., k - 08:37
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszínelés és a műszaki mentés a 4434-es út 77-es kilométerszelvényében, ahol korábban halálos közlekedési baleset miatt volt teljes útlezárás. A rendőrség büntetőeljárást indított a feltételezett elkövetővel szemben.

A Csongrád megyei rendőrök 2017. október 3-án 2 óra körül egy olasz honosságú, Mercedes gyártmányú kisbuszt akartak megállítani a 4434-es úton, Apátfalva külterületén. A jármű vezetője nem tett eleget a rendőri jelzésnek, ezért a járőrök követni kezdték. Nem sokkal később a kisbusz lesodródott az úttestről, majd felborult.

A kisbuszban a tunéziai sofőr mellett 19 illegális migráns tartózkodott. A balesetben egy utas a helyszínen meghalt, kilencen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek, míg két személyt a mentőszolgálat életveszélyes sérülésekkel szállított kórházba.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A forgalomkorlátozás valamivel 8 óra előtt megszűnt, az úttest ismét teljes szélességében járható.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása, valamint embercsempészés miatt indított eljárást a baleset feltételezett okozójával szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.