Megszűnt az útlezárás Gyula és Sarkad között

2018. 06. 14., cs - 22:19
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt az útlezárás a Gyulát Sarkaddal összekötő úton, a forgalom mindkét sávon megindult.

A rendőrség befejezte a helyszínelést Békés megyében, Gyula és Sarkad között, ahol korábban összeütközött két személyautó és egy betegszállító. A balesetben az egyik jármű utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette. A mentők további két sérültet súlyos életveszélyes, négy embert súlyos, egyet pedig könnyű sérüléssel vittek kórházba. A rendőrség az útlezárást 2018. június 14-én 22 óra 5 perckor feloldotta, a forgalom mindkét sávon zavartalanul halad. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.