Őrizetben a cserbenhagyó

2020. 09. 27., v - 14:31
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a kisteleki rendőrök azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint terepjárójával elütött, majd magárahagyott egy motorost Csengele közelében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a baleset 2020. szeptember 26-án 18 óra 40 perc körül történt az 54121-es út egyik bekötőútján. A rendelkezésre álló adatok szerint a terepjáró az úton haladva áttért a menetirány szerinti bal oldalra és elütötte az ott szabályosan közlekedő segédmotorost. A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője járművét hátrahagyva elmenekült a helyszínről.
A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, melynek során azonosították a feltételezett elkövetőt, aki elrejtőzött a hatóság elől. A hajtóvadászat során a rendőrök a helyszínt nyomkövető kutyával vizsgálták át, a férfit lakóhelyén és tartózkodási helyén is keresték. Ennek eredményeként a férfi a kora reggeli órákban feladta magát.
Az 57 éves helybeli lakos ellen közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon. A férfit a rendőrök őrizetbe vették.
 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.