Rendőrautónak ütközött egy autó az Árpád hídnál

2019. 11. 12., k - 14:58
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Szentlélek térnél történt balesetben egy rendőr megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. november 12-én 13 óra 30 perc körül Budapest III. kerületében, a Szentlélek térnél, az Árpád híd Buda felé vezető oldalán egy - megkülönböztető fényjelzés mellett - leállított rendőrautónak ütközött egy gépkocsi. A balesetben az elsődleges információk alapján egy rendőr megsérült. 

A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek, ezért az Árpád híd Budai felé vezető oldalán jelentős torlódásra kell számítani a járművezetőknek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.