Teljes útlezárás Emődnél

2018. 04. 12., cs - 04:38
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közúti közlekedési baleset történt az M30-as autópályán, Emőd határában.

A rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta az M30-as autópálya 7. kilométerében lévő útszakaszt. Az elsődleges adatok szerint 2018. április 12-én 4 óra körül egy Miskolc felé közlekedő kisteher-gépkocsi hátulról nekihajtott egy kamionnak. A balesetben az ütköző jármű vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette.

A rendőrség a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat pedig a 3-as útra, Emőd felé terelte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.