Több kilométeres torlódás az M0-ás autóúton

2020. 11. 27., p - 15:45
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset történt Gyál térségében.

Négy személygépkocsi ütközött 2020. november 27-én 14 óra 45 perc körül az M0-ás autóút 33-as kilométerszelvényében az M3-as autópálya felé vezető oldalon. A balesetben ketten megsérültek.

A rendőrök a belső forgalmi sávot lezárták, melyet a munkálatok előrehaladtával szabadítanak majd fel. Több kilométeres torlódásra kell számítani, kérjük fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.