Többen megsérültek a fővárosban, a Soroksári úti közlekedési baleset során

2020. 10. 11., v - 12:41
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több gépjármű ütközött össze.

Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. október 11-én 10 óra 35 perckor egy személygépkocsi először az előtte forgalmi okok miatt megálló rendőrautónak, majd a szemből érkező további három gépjárműnek ütközött Budapest IX., Soroksári úton.

A baleset során többen is megsérültek, közülük öt sérültet a mentőszolgálat munkatársai további ellátás céljából kórházba szállítottak.

A baleset helyszínelése jelenleg is tart, kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.