Tragikus baleset történt Prügynél

2017. 11. 20., h - 18:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közúti közlekedési baleset történt Prügy határában.

Egy férfi autójával Prügy felől Taktakenéz felé haladt 2017. november 20-án 17 óra körül, amikor érintőlegesen összeütközött egy kisbusszal, majd egy másiknak frontálisan nekihajtott.

 

Az autóban ülő 44 éves prügyi férfi a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. A 61 éves sofőrt pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.