Újra járható a Dózsa György út Budapesten

2018. 07. 13., p - 11:48
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Véget ért a helyszínelés a VII. kerületben.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2018. július 13-án 10 óra körül Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út 76. szám előtt egy trolibusz és egy motorkerékpár összeütközött. A rendőrök teljes szélességében lezárták a Dózsa György utat a Damjanich utcától az István utca irányába.

A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés véget ért, a forgalom újra zavartalanul halad.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.