Zavartalan a forgalom a 7-es számú főúton

2019. 06. 07., p - 14:18
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közúti közlekedési baleset miatt teljes pályás útlezárás volt érvényben Zamárdi térségében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. június 7-én 11 óra 45 perc körül a 7-es számú főútvonal 113. kilométerszelvényben – eddig tisztázatlan körülmények között – két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A baleset következtében az egyik gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ütközés következtében még egy személy súlyosan megsérült. A balesettel érintett útszakaszon14 óra 30 percig teljes pályás útlezárás volt érvényben, a forgalom jelenleg zavartalan.

A baleset bekövetkezésének körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.