Zavartalan a forgalom a 84-es számú főúton

2022. 01. 18., k - 12:41
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt a forgalomkorlátozás a halálos közlekedési baleset helyszínén Vas megyében.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, két gépjármű ütközött össze 2022. január 18-án, 9 óra 15 perc körüli időben a 84-es számú főút 61-es kilométerszelvényében. A balesetben a Sárvár irányába kanyarodó sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik gépjárművezetőt a Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A helyszínelés befejeződött, a forgalomkorlátozás megszűnt a balesettel érintett útszakaszon.

Kérjük az arra közlekedők fokozott óvatosságát!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.